Blog | Pszichológia

A virtuális kapcsolat

2019.10.13.

Az online ismerkedés manapság már teljesen normálisnak mondható. Beszélhetünk itt random ismerősnek jelölésről, tinderezésről, instázásról vagy bármilyen egyéb platformról, amit ezekre a célokra (is) használunk. Akivel közös a szimpátia, azzal elkezdünk chatelni órákat, napokat, heteket. A probléma ott kezdődik, amikor ezekből hónapok, évek lesznek. De miért is probléma ez? Egy virtuális térben, egy (jelenleg) virtuális személlyel beszélgetünk, akiről noha mindent tudunk, mégsem tudunk semmit. Mindegy jelen esetben, hogy melyik platform nyújtotta „élvezetekről” van szó, a lényeg ugyanaz: ismerkedj emberekkel online. Éld az életedet ott, szükséged van a folyamatos kapcsolattartásra akkor is, ha a barátaid épp nem elérhetők.

 

Mégis miért van az, hogy egy ilyen „idegen” többet tud rólunk, jobban meg merünk neki nyílni, mint sok esetben a barátainknak, családtagjainknak?

 Az online tér mindenkinek lehetőséget ad arra, hogy egy álarc mögé bújjon. Felvegyen egy szerepet, kiadja önmagát – vagy éppen egy teljesen más embert, akinek láttatni szeretné magát. Miközben ezeket a sorokat írom, erőteljesen az a kép jut eszembe, amikor egy idős férfi fiatal kislánynak adja ki magát, ezzel becserkészve egy „vele egykorú” gyermeket. A gyomrom is felfordul ettől, de ebben az írásban inkább a felnőtt ismerkedési szokásokról, vagy inkább a kialakult sémákra szeretnék kitérni. Az emberek látszólag bátrabbak lettek – legalábbis online!
Véleményem szerint azok a személyek, akik a mindennapokban nem tudják magukat kellően megvalósítani, visszahúzódobbak, azoknak csodálatos teret enged láttatni az online tér, ahol bárki lehet belőlük. Természetesen nem csak számukra nyújt hatalmas előnyöket, biztonsági zónát ez a megoldás.
Szeretnénk fontosak lenni valaki számára. Szeretnénk azt, hogy valaki figyeljen ránk, meghallgasson bennünket. Valaki olyanra, aki előtt nem kell szégyenkeznünk, aki a bizalmasunkká válhat. Mennyivel könnyebb egy idegennel beszélgetni a problémáinkról, gondolatainkról, akivel nem feltétlen kell sosem találkoznunk. Nincsen külső befolyásoló tényezők, nincsenek elvárások, csak pötyögni kell és élvezni azt, amit a felkínálkozó szituációk adnak.

 

Mi rejlik a kitárulkozás mögött?

Azt gondolom, hogy leginkább a meg nem értettség. Az emberek többsége felszínes kapcsolatokat ápol. Természetesen át lehet esni a ló túloldalára, amikor mindenkinek mindent elmondunk (vajon ez nem felszínesség?!). A lelki bánatunkat, hogy milyen szemét a főnökünk velünk, egy-egy kisebb affért, de akár a szerelmi életünket is. Ezeknek a személyeknek is jól jön, ha figyelmes hallgatóságra találnak, így a online ismerkedés náluk is előtérbe kerülhet.
Az emberek többségének szüksége van arra, hogy valakinek meg tudjanak nyílni, ha úgy tetszik, valakire rá tudják bízni féltve őrzött titkaikat. Azokat a titkokat, amiket szégyellünk, de mégis nyomják lelkünket és valakivel osztozni szeretnénk ezeken a terheken. Azokat a gondolatokat, eseményeket, amikre a közelebbi ismerősök akár rosszul is reagálhatnak. Vagy, ha rosszul nem is, megosztóan. Bármennyire is az lenne a normális, hogy a közeli barátainknak engedjük láttatni a valódi énünket, mégis félelemmel tölt el bennünket a véleményük. Vajon akkor is szeretni fognak minket, ha megtudják rólunk, hogy …? Vajon akkor is a barátunk lesz XY, ha elárulom neki az egyik titkomat? Ugye nem fog azért lenézni/megbélyegezni/kiközösíteni, amit mondani fogok?
Ezzel szemben egy ilyen virtuális idegennel megoszthatunk bármit, hiszen csak egy kattintás és már törölhetjük is örökre az életünkből. Biztonsági pontot ad nekünk azáltal, hogy jelen van az életünkben, amit csak akarunk elmondhatunk neki, de emellett ott a kiskapu is, hogy magyarázat nélkül eltűnhetünk az életéből. Valljuk be, kellenek nekünk ezek a kiskapuk ahhoz, hogy a kontrollt a kezünkben érezzük igazán. Egy közeli ismerőssel is megcsinálhatjuk, de minden bizonnyal ott nem lenne ennyire egyszerű ezt kivitelezni. A közös ismerősök előtt roppant módon kellemetlen lenne beszámolni a történtekről, mivel akár rányomhatja a bélyeget a további közös kapcsolatainkra is.

 

Milyen egy ilyen virtuális baráti (olykor kevésbé baráti) kapcsolat?

Nos, ha egy szóval kellene megfogalmaznom, akkor azt mondanám, hogy kényelmes. Roppant kényelmes az egész történet. Reggel írtok egymásnak, egész nap kapcsolatban vagytok, elmesélitek a másiknak milyen jó/kevésbé jó napotok volt, megosztotok storykat egymással, majd este, mint egy normális kapcsolatban, elköszöntök egymástól. Mi itt a baj? Semmi. Azon kívül, hogy egy számodra teljesen idegen emberhez kezdesz el kötődni, kialakulnak a szokások köztetek, amik nélkül már nem lenne ugyanolyan a napi rutinotok. De tudod mit? Még ezzel sincs semmi baj. Akkor kezdődik a grandiózus probléma, amikor nem merül fel köztetek a találkozás lehetősége. Amikor kielégítő számotokra ez a tér, ez a világ, amiben rejtőzködhettek annak ellenére is, hogy egymás életének részesei vagytok.

 

Miért nem merül fel a találkozás?

Ezt leginkább a kapcsolatban résztvevőktől kell(ene) megkérdezni. Véleményem szerint az egyik fő ok, hogy nem szeretnék ezt a csodálatos látszat kapcsolatot lerombolni. Mivel lehetne lerombolni? Mondjuk azzal, hogy a másik nem olyan a valóságban, mint amilyennek elképzeljük. Nem értjük meg egymást, nem fog tetszeni, tehát valamilyen módon csalódás áldozatai leszünk. Vagy ellenkezőleg, mi magunkat nem tartjuk megfelelőnek, kvázi elég jónak a másikhoz képest. Ne is menjünk bele az önértékelési problémákba. Abba viszont nyugodt szívvel beleáshatjuk magukat, hogy vajon miért a külső kompetenciákat tartjuk fontosnak, nem pedig azt, hogy ebben a kapcsolatban két személy, lelkitárs talált egymásra, egy olyan személlyel ismerkedhettünk meg, akinek átadhatjuk magunkat teljes valónkban, aki már ismer bennünket, noha közös élményeink még nincsenek.

A legpozitívabb eseteket vázoltam fel, nyilván vannak olyan szituációk is, amikor nem valósítható ez meg, hiszen A) hazudtunk a másiknak, és a virtuális térben tartani az egész bonyodalmat kellemesebb, biztonságosabb B) otthon bizony vár minket valaki, akinek nem feltétlen kellene tudomást szereznie erről a partnerünkről és ezeken túlmenően még számos egyéb lehetőséget vázolhatnánk fel.

 

Összességében: Természetesen mindenki saját magának dönti el, hogy mit nevez normális, építő jellegű kapcsolatnak. Szerintem a látszat kapcsolat nem kapcsolat. Megnyugtató, komfortos, vannak olyan élethelyzetek, amikor kellenek a megerősítések miatt, de egyébként, ha ezzel nekünk nincs további szándékunk, teljesen felesleges megtartani, mert nem tudunk belőle VALÓS dolgokat kivenni. A virtuális térben is lehet egyfajta életet élni, de nem az a minden, nem az lesz a kielégítő hosszú távon.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük