Blog | Egyéb kategória | Mentálhigi

Mondd utánam, ha mered…

2019.03.18.

Egy kis ízelítőként a 2019-es tervekből. Ha prioritás szerint kellene kezdenem ezeket felsorolni, akkor hattaaalmaaass nagy bajban lennék. Még jó, hogy nem kell!

Idén az első nagy tervem a felszabadultság. Ehhez kell(ene), hogy ne érdekeljen mások véleménye, de olyan buta világban élünk, hogy elég kevés ember tudja megtenni azt, hogy ne foglalkozzon mások reakcióival. Természetesen ezalól én sem lógok ki (egyelőre!!!). Az elmúlt néhány év alatt azt hittem, sikerült kicsit távolabb helyeznem magam ettől a megfelelési kényszertől, de sajnos az elmúlt napokban/hónapokban észrevettem, hogy tévedtem.
Talán ott van a kulcsa, hogy saját magunkat sem fogadjuk el, így hogyan várnánk ezt mástól?! Mindenhol a problémáink gyökereként azt említik, hogy “Fogadd el önmagad!” “Szeresd magad!”. Néhol leírnak pár praktikát hozzá, hogyan is legyél jóban magaddal, esetleg ki is próbálod ezeket az ötleteket, de nem hosszútávú a hatása. Bár javítsatok ki, ha nálatok valami bevált és az hosszabb távon is működőképes volt. Szívesen fogadok hasonló ötleteket egyébként is.

Talán egy hónappal ezelőtt jött a nagy ráeszmélés, hogy még mindig valami nem stimmel velem. Hogy hű maradjak a GDPR-hoz nem osztok meg neveket a storyknál. Na jó, nem ez az oka, de a magánéletemet szeretném megtartani magamnak. A story a következő: Egy hozzám nagyon közel álló személlyel héveztünk haza felé. Az úriember (ezért a megszólításért minimum egy puszi jár) -szokásához híven- heccelni kezdett. Ezen alkalommal az 500 nap nyár című filmben játszott kis kihívással, aminek a lényege nagyon egyszerű: ki meri hangosabban mondani, hogy pénisz? Jójó, tudom, gyerekes és nem is szép szó stb stb. Viszont egy valamire csodálatosan megtanított. Féltem kimondani ezt. Féltem, hogy hányan bámulnak meg. Féltem, hogy kinevetnek. Féltem, hogy megbotránkoznak, esetleg ránk is szólnak, hogy moderáljuk magunkat. Saját magamon is csodálkoztam, hogy ennyi elég ahhoz, hogy rosszul, feszengve érezzem magam. Persze elkezdtem szegény páromat csitítgatni, hogy halkabban, ne játszunk inkább ilyet, amit úgy dekódolt, hogy szégyellem őt. Holott sokkal inkább magamat szégyelltem, amiért nem tudok felszabadultan létezni.

Nem mondom, hogy azóta Budapest belvárosában hangosan, nagyokat nevetve kiabálom, hogy pénisz, de lényegesen hangosabban merem kimondani ezt a szót. Szóval ne lepődjetek meg, ha a metrón/villamoson/buszon utaztok és egy bolond pár egymást túlharsogva ordítja ezt.😀 😀 😀

Javasolnám is, hogy próbáljátok ki és élvezzétek, ahogy feszegetitek a határaitokat. Csodás érzés naponta kicsit tovább-tovább menni ezeken és élvezni a szabadságot.

Érdemes végig gondolni, hogy miért érezzük magunkat kényelmetlenül ehhez hasonló szituációkban? Hogyan tudnánk magunkat átadni a játéknak anélkül, hogy a megbélyegzéstől tartanánk? Ti hogyan reagálnátok, ha látnátok másokat így mókázni?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük