Blog | Mentálhigi

Vállald fel magad! 1. rész

2019.03.26.

Ez a poszt Anne Smith hatására készült, akire 2016 óta számtalanszor gondoltam.  A felszínesség az, amit el szeretnék kerülni az írásaimmal.Persze, amint látjátok, örülök a jónak. Ez élteti az embereket, köztük engem is. Az előző posztomban leírtam mennyi sok jó dolog történt, haladok egyről a kettőre, ami csodálatos, és mérhetetlenül hálás vagyok ezért. Amiről azonban nem esett szó, az a pánik.  

Ja, igen. Sziasztok, Lázár Barbara vagyok, 5 éve pánikbeteg. Tetszik a kép? Nekem sem. Pedig mostanában ez a helyzet. Sírás-pánik-szorongás-rossz hangulat. Minden tökéletes, mégis itt csücsül a vállamon. Talán azért, mert mégsem fenékig tejfel az élet?!  Ez a kép egy kiadós sírás után készült, még épp tart a pánikroham, de már kevésbé volt erős, így egy szexi mosolyt is tudtam villantani! 😀

2016-ban Anne Smith volt az, aki egy pánik utáni képet posztolt magáról, felfedve a barátai, ismerősei előtt, hogy ő is ezzel a szörnnyel küzd. Álarcokat húzunk magunkra, elfedjük kik is vagyunk valójában. Azt mutatjuk, mennyire erősek vagyunk, mindent kibírunk és semmi hatására nem roppanunk meg. Tehát próbálunk 21. Századi “Mindent legyőzök” Nőként, férfiként viselkedni. De ettől leszünk igazán erősek? Élünk, de elfelejtünk embernek lenni. Esendő embernek lenni. Olyannak, aki nem panaszkodik, mégis nem csak a jót mondja. Aki fel meri vállalni, hogy gyenge is tud lenni. Igen, Ti Férfiak is lehettek gyengék! Sírhattok! És Ti, csodálatos Nő társaim, Ti is tudjátok, hogy hányszor sokallunk be, mennyi teher van a vállunkon.  Nem csoda, ha meglátszik rajtunk.  

Hányszor hallottam azt ismerősöktől, barátoktól, hogy ők nem mernék felvállalni, hogy pánikbetegek. Ó, hányszor mondtátok ezt, kedveseim! A mai napig egy-két ember tudja rólatok. Néhányotokról még a párotok sem. Ez az írás és ez a kép Nektek szól. Ezek is MI vagyunk. Attól függetlenül, hogy az élet számos területén meg kell állnunk a helyünket, a mentális, lelki egészségünkről sem szabad megfeledkeznünk.  Így, lassan a hatodik évet taposva, elfogadom, hogy ezzel küzdök. Elfogadom, hogy vannak démonjaim. Elfogadom, hogy érzékenyebb vagyok az átlagnál. Gyűlölöm ezeket az állapotokat, de annyi mindenre megtanítottak... 

Ez a kép.. Nos igen, ez is normális nekem. Egy-egy sírás után megkönnyebbülök. Kijön belőlem az összes stressz.  

/A kép megosztása nem engedélyezett, jogi lépéseket von maga után ennek megszegése!/

Folytatás következik… 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük